TDK a Sporttudományi Intézetben

Utolsó módosítás dátuma : 2020. november 26.

Rendhagyó, de sikeres TDK konferenciát szervezett a Sporttudományi Intézet

Hagyományosnak mondható, hogy a Sporttudományi intézet évi két alkalommal is Házi Tudományos Konferenciát szervez. Az idei év azonban rendhagyó volt, hiszen Online formában valósult meg a konferencia 2020. november 25-én. A Nemzeti Tehetség Program (NTP-HHTDK-19-0067) kereteiben szervezett konferencián öt hallgató vett részt, kiemelt érdeklődés mellett.
A hallgatóság soraiban az intézet teljes vezetése és az oktatók nagyrésze is részt vett, valamint számos hallgató. Az előadások magas színvonalúak voltak, hiszen bizottság mellett a jelen lévők is számos észrevételt és kérdést fogalmaztak meg.

A bizottság minden hallgató pályamunkáját javasolja az Országos TDK való megméterretésre is, mely jövőre kerül megrendezésre.

Helyezések:

I. Bernát Viktória: A középiskolások szabadidő eltöltési szokásai a testnevelés tükrében.
Testnevelés-közösségi művelődés tanári szak, III. évfolyam, Témavezető: Herpainé Dr. Lakó Judit
II. Dávid Bernadett, Az értékelés szerepe a testnevelés tantárgyban, a középiskolai korosztály szemszögéből
Testnevelés-közösségi művelődés tanári szak, III. évfolyam, Témavezető: Prof. Dr. Bognár József
III. Gyenes Tamás, A család mozgásos életmódjának és a gyermekek testnevelés iránti pozitív attitűdjének kapcsolata
Biológia- testnevelő tanár szak, IV. évfolyam, Témavezető: Prof. Dr. Bognár József

Különdíj:
Tóth Ilona Rózsa, Idősek szabadidő eltöltési szokásai az aktivitás tekintetében
Sport-és rekreációszervezés, III. évfolyam, Témavezető: Herpainé Dr. Lakó Judit

Kincs Balázs, Munkavállaók sportolási lehetőségei és igényei, a sport hatása a munkahelyi teljesítőképességre, és a munkahelyi kapcsolatokra
Sport- és Rekreációszervezés, III. évfolyam, Témavezető: Herpainé Dr. Lakó Judit

Gratulálunk a résztvevőknek és a díjazottaknak!


< Vissza